A BKK beruházást jogi huzavonák késleltették: először az eljárásból
kizárt Hídépítő Zrt., majd a Swietelsky Magyarország Kft.–Strabag
Általános Építő Kft. is jogorvoslati eljárást kezdeményezett. A
Swietelsky-féle társulás 6,56 milliárd forintos ajánlatot tett, míg a
KÉSZ Építő és Szerelő Zrt.- WIS Holding Zrt. konzorcium 5,3 milliárdért
vállalta a felújítást.Amirw 2013-as költségvetésben elkülönített
miliárdot le kell hívni, még idén.
Akár már augusztusban elkezdődhet a kultikus, egykor Moszkva, ma Széll
Kálmánnak nevezett budai központi tér régóta várt rekonstrukciója, így
Budapest egyik legismertebb terén még az októberre tervezett
önkormányzati választások előtt szabad szemmel is látható események
zajlanak majd.
legyen kalaef vagy inkább panama tér?
ez volt az a joint amit stoppolt demszky regnálása a dbr-metró mélyrepülésekor, majd lendületbe hozott tarlós is az élhetöbb
budapestért mozgalom prokátora és amit legtöbbször kértek számon az
lmp-s grafitisek itt a gombánál...
ezért miniszterelnök úr mondjon le -mondja dr.torgyán, mi meg ha lesz is kapavágás ne menjünk el 2006-2010-2014 után az önkormányzati
választásokra szavazni, hiszen megszevazzák ök önmagukat is és ujfent
kezdik panamázni a koncot még az adófizetők áfáját is...