2015. február 26., csütörtök
vagyonleltár - kuponos privatizáció
...a vállalatvezető nómenklatúra és baráti köre a spontán privatizációval a meglévő termelői vagyon mintegy hatvan-hetven százalékához jutott hozzá mélyen leértékelt áron. „Mondhatjuk úgy is, legális számviteli trükkök százaival ingyen vándorolt közös értékeink jelentős része elvtársak és elvtársközeli csapatok zsebébe”...
Mindennek következtében 1990-re, privatizáció első állami szabályának megjelenési idejére a rendszerváltás előtt létező 2900 állami vállalatból már csak 1859 kerülhetett állami kontroll alá! -Ebből a maradék nemzetvagyonból indult el a privatizáció második időszaka 1990-től 2002-ig...
A 2002 és 2007 közötti harmadik fázisban, illetve a vagyontörvény tavalyi elfogadását követően azonban a Medgyessy- és a Gyurcsány-kabinet már ezeken is túladott, ráadásul a nemzet megkérdezése nélkül, a nemzet akarata és érdeke ellenére, 44-re csökkentve a korábbi mintegy 170 nemzetstratégiailag jelentős társaság számát. Ami megmaradt, annak pontosan a felét az erdő- és vadgazdaságok teszik ki.
az őrült ütemben folyó magánosítás a szocialisták számára azt jelentette, hogy egy tollvonással üzleti vagyonná – azaz bármikor könnyedén értékesíthetővé – minősítették át egyebek mellett a miniszteriális épületeket, a kórházakat, a termőföldeket és az egyetemek állami tulajdonban lévő ingatlanjait.
1990 és 2002 között mintegy 4000 milliárd forint közvagyon egész egyszerűen „eltűnt”, illetve „elemzők szerint ez magánvagyonná vált”. Ez az adat ráadásul nem tartalmazza egyrészt a spontán privatizáció alatti állami vagyonvesztést, illetve természetesen nem foglalhatta még magában a 2002 és 2008 közötti időszak privatizációs folyamatait sem.
...az elmúlt húsz esztendő összprivatizációs hatalmi ügyleteinek következtében – mai értéken számolva – mintegy 10 000 milliárdnyival lett szegényebb az ország, azaz ennyit loptak el tőlünk, ennyire került magánzsebekbe.Ez a hiányzó 10 000 milliárd ugyanis annyit jelent, mintha mind a tízmillió állampolgárnak fejenként egymillió forintot juttatott volna az állam.
...az ország magánvagyonának mintegy negyvennyolc százaléka mindössze a lakosság három százalékának, azaz durván háromszázezer embernek a tulajdonában van, míg alig tízmillióan osztozunk a vagyon ötvenkét százalékán.
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.